Írisztündér – a gyermekkori stresszoldás eszközei

irisztunderCélom az, hogy egy nyugodtabb, boldogabb világban éljünk, ahol több a mosoly, több az odafigyelés és az egymás iránti tisztelet, és valódi elfogadás. Hiszem azt, hogy bármikor lehet változni, változtatni, csak elhatározás kérdése. Úgy érzem, arra születtünk, hogy mindenünk meglegyen, amire szívből vágyunk, és mindenki meg tudja valósítani a számára ideális, beteljesülést nyújtó életet.

10 éve foglalkozom hivatásszerűen az emberi lélek fürkészésével, és rendkívül fontosnak tartom a pozitív gondolkodást, az önbizalom erősítését, az önszeretetet és az ellazulásra való képesség elmélyítését. Hiszen csakis egy ellazult elme, egy ellazult test képes meggyógyítani önmagát.

Mindehhez eszközként használom a kineziológiát, a T.E.K. tanácsadást, a magzatkori stresszoldást, az energetikai kezeléseket és a jógát. Az egyéni terápiák mellett a csoportos foglalkozásokra is nagy hangsúlyt fektetek. Ilyenek a gyerek jóga és a babás jóga foglalkozások, illetve a Lazula Manó gyerek-és tini tanfolyamok.

A gyerek jóga által oldódnak a feszültségek, az elfojtott érzelmek, a gyermek megtanul ellazulni és megfelelően lélegezni. A babás jóga erősíti az édesanya és a baba között meglévő bensőséges köteléket, fejleszti a baba mozgását és idegrendszerét és segít a mamának, hogy a szülés után minél gyorsabban regenerálódjon és visszanyerje korábbi kondícióját.

babas_joga1 babas_joga2 babas_joga3

A Lazula Manó tanfolyamokon a gyerekek megtanulnak több hasznos, és azonnal működő stresszoldó gyakorlatot. Amint beépítik az életükbe ezeket a technikákat, sokkal könnyedebben és sikeresebben tudnak teljesíteni az iskolában, és bárhol, ahol kihívással találkoznak. A tini tanfolyamokon oldjuk az önbizalomhiányt, a negatív érzéseket, megtanulunk ellazulni, de már az ő korosztályuknak megfelelő, „felnőttesebb” gyakorlatokkal.

lazula pomáz 001 lazula pomáz 030 Lazula Tokod 006 lazula pomáz 018 Tini 018

Természetesen felnőtt csoportfoglalkozásokat is tarok, hasonló témákban, különböző öngyógyító, önmagunkba vetett hit erősítésére fókuszáló gyakorlatokkal.

Hitvallásomat gyönyörűen összefoglalja a Dalai Láma:gyerek-meditacio
„Ha a világon minden 8 éves gyermeket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltűnne az erőszak a Földről.”

Szeretettel várlak Titeket is a foglalkozásaimon, melyekről bővebb információt tematikus bontásban itt baloldalt  az állandó programok menüpont alatt, vagy a honlapomon találhatsz :

www.irisztunder.hupont.hu

További tájékoztatásért, ill. a foglalkozásaimra történő bejelentkezésért
hívj a 30/631 9370 telefonszámon!

Gallina Ági Írisz